Szeles Bianka a Kárpát-medencei történelmi verseny döntőjében 9. helyezést ért el

admin küldte be 2022. 05. 06., p – 11:51 időpontban

Szeles_Bianka

A budapesti Ady Endre Gimnázium "Hunyadiak kora" címmel Kárpát-medencei történelmi versenyt hirdetett a 2021/22-es tanév elején, melyre 195 tanuló nevezett az ország minden részéről, illetve a Felvidékről, Partiumból és Délvidékről.

A fél éven át tartó folyamatos felkészülés után a döntőbe a két írásbeli fordulón legjobb eredményt elérő 17 diák kapott meghívást, a dél-alföldi régióból csak tanítványunk, Szeles Bianka.

Az április 8-9-én megrendezett szóbeli döntőn magas színvonalú, sokrétű és nagy tárgyi tudást igénylő feladatokat kellett a versenyzőknek megoldani. A zsűri elnöke Pálosfalvi Tamás volt, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Magyarország története 7-Hunyadiak kora c. könyv szerzője.

Szeles Bianka, 11. a osztályos diákunk a budapesti döntőn a gimnazisták között egyedüli technikumi tanulóként 9. helyezést ért el. Eredményes versenyzéséért jutalmul a "Rubicon" történelmi magazin felajánlásából értékes könyvekből és történelmi folyóiratokból összeállított ajándékcsomagot kapott.

Gratulálunk a versenyen elért szép eredményéhez!

Felkészítő tanára Molnár Haroldné volt.