- 5569 megtekintés
Az ágazat az egészségügyi szakmák gyakorlására készíti fel a leendő szakembereket, akik a betegápolás és gondozás, a különböző diagnosztikai és terápiás területeken végzik munkájukat. Tevékenységüket team tagjaként gyakorolják, hiszen együtt, egymás munkáját támogatva lehetnek eredményesek a gyógyító tevékenységben. A középfokú egészségügyi szakképzettségű szakemberek a teammunka során elsősorban a felsőfokú végzettségű egészségtudományi szakemberekkel (pl. BSc és MSc ápolók, szülésznők, gyógytornászok, mentőtisztek, dietetikusok, laboratóriumi és diagnosztikai analitikusok, stb.), valamint az orvosokkal együttműködve látják el feladataikat. Az ágazatban végzettek feladata az egyes korosztályok egészségének megőrzése, betegségének megelőzése, betegek, sérültek ellátása, ápolása, gondozása, a betegek felépülésének támogatása, rehabilitációja.
A képzés során az ápolás, az asszisztencia, az egészségügyi laboratóriumi munka és a rehabilitáció területeivel ismerkedhetnek meg a tanulók. Duális képzés keretében a szakmai gyakorlatokon - kórházakban, klinikákon, rendelőintézetekben, rehabilitációs intézetekben, illetve a mentőszolgálatnál - sajátíthatják el a magas szintű szakmai ismereteket. Kiemelkedő lehetőség az okleveles technikus képzés (pl. az Általános ápoló képzés esetében), melynek során a tanulók képzését az iskolával szerződésben álló egyetem koordinálja, így lehetővé válik a középfokú tanulmányok beszámítása a későbbi felsőoktatási tanulmányokba, akár a képzési idő jelentős rövidítése mellett. A felnőtté válás során meghatározóvá válik a segítő szemlélet és a felelősségvállalás egészséges, illetve beteg embertársainkért.
Iskolánk az egészségügy ágazatban 4 szakképesítési területen 6 szakmairányban kínál lehetőséget a szakképzettség megszerzésére. A 9-12. évfolyamon (érettségi utáni szakképzésben a 13. évfolyamon) a képzés valamennyi szakma területén azonos tartalommal zajlik, és a tanulók a 12. évfolyam végén (érettségi utáni szakképzésben a 13. évfolyam végén) Általános ápolási és egészségügyi asszisztensi tanúsító vizsgát tesznek. A képzés célja egyrészről olyan stabil, széleskörű alapozó ismeretek biztosítása, amelyek birtokában a tanuló megalapozottan tud szakmát és szakmairányt választani, majd azt sikeresen el is tudja végezni, másrészről a képzés ezen szakaszának tananyagtartalma azt is lehetővé teszi, hogy a tanulók olyan, jól képzett középfokú végzettségű szakemberekké váljanak, akikre nagy szükség van egészségügyi intézményeinkben az ápolás és az asszisztencia területén. Így a technikusi képzés új struktúrájából adódóan egyrészről akár már a tanulmányok mellett is lehetővé válik a munkavállalás, másrészről a tanulóknak csak tanúsító vizsga letétele után kell szakmát és szakmairányt választaniuk. Az egészségügyi ellátás hivatás. Az ágazat szakképesítéseinek jelentős része hiányszakma, mely mindig biztos elhelyezkedési lehetőséget kínált az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők számára.
Választható egészségügyi szakmák
Szakma | Szakma azonosító száma | Képzés időtartama | Ágazat |
---|---|---|---|
Általános ápoló | 5 0913 03 01 | 3 év / 6 év / 1,5 év | Egészségügy |
Csecsemő- és gyermekápoló (HÍD) | 5 0913 03 04 | 1 év | Egészségügy |
Egészségügyi asszisztens | 5 0913 03 02 | 2 év / 5 év | Egészségügy |
Egészségügyi laboráns | 5 0914 03 03 | 2 év / 5 év | Egészségügy |
Mentőápoló | 5 0913 03 11 | 2 év / 5 év | Egészségügy |
Perioperatív szakasszisztens | 5 0910 03 07 | 3 év | Egészségügy |
Rehabilitációs terapeuta | 5 0923 03 09 | 2 év / 5 év | Egészségügy |