Szeged Sportjáért díjat kapott a Haász SZUE edzője, Molnár János!
A Városháza dísztermében ma adták át – Szeged napja előtt - a Magyar Kultúra Napján adandó díjakat, az alkotói díjakat és pályakezdő támogatásokat, a sportolói és az ifjú tehetségeknek és tanáraiknak adandó elismeréseket. A díjazottak között volt a Szegedi Úszó Egylet trénere, Molnár János is, akinek ezúton is szívből gratulálunk a Szeged Sportjáért díjhoz!
Molnár János 1996 óta, vagyis már 25 éve edzősködik a Szegedi Úszó Egyletnél. Minden korosztálynál megfordult, jelenleg a 9-10 évesek csoportjával dolgozik, és arra különösen büszke, hogy az egyesület olimpikonja, Olasz Anna nevelőedzője volt.
- Anna sikerei mellett az összes szegedi úszó remek eredménye is közös munka gyümölcse, hiszen piramis rendszerben dolgozunk az edzőkkel. Büszke vagyok, hogy ehhez a remek szakmai közösséghez tartozom, ez a díj pedig megerősít abban, hogy jól végzem a munkámat - fogalmazott Molnár János az elismerés kapcsán. - Nem számítottam a díjra, Nagy Attila klubelnökként terjesztett fel a jelöltek közé, és csak az volt gyanús, hogy a kezdetekről meglepően sokat kérdezősködött - tette hozzá mosolyogva.
Korábban a legkisebb korosztállyal dolgozott, most az egy korcsoporttal idősebbekkel. Ezek a feladatok különlegesek Molnár János számára, hiszen ezeknél a korosztályoknál kell megadni az alapokat, ami az egyesület szempontjából rendkívül fontos lépés.
- Megtisztelő felelősséggel jár ez a feladat. A munkát ekkor nem is feltétlenül az eredmények jellemzik, inkább mindennapi mozzanatok. Ha egy gyereknek épp nincs kedve úszni, inkább játszana a barátaival, valahogy plusz lökést kell neki adni. Ha jó benyomást keltünk bennük, akkor az első szép sikereiket azért is érik el, mert az edzőnek is bizonyítani akarnak. Persze az úszásnemek tökéletes elsajátítása a legfontosabb, de én már akkor is nagyon büszkén nézem a gyerekeket, amikor látszik, hogy kezdenek önállóan boldogulni a vízben. Ez egy hivatás, amit az ilyen apró momentumokért választottunk - hangsúlyozta Molnár János.
Sajtómegjelenés
- 158 megtekintés